Pár hete mellém ült a buszon egy Tanú (Jehova Tanúinak Társaságából). Beszélgetni kezdett velem, és feltette azt a kérdést, hogy mit szólok ehhez a rengeteg szörnyű dologhoz. A háborúkhoz, az éhínséghez, a szegénységhez. 
Azt válaszoltam neki: Ezeket a dolgokat nem engedem be az életembe.
Kissé meglepődött válaszomon. Mondván, csak nézek TV-t, csak olvasok újságot. 
Én: Nem, már évek óta nem nézek Híradót, és nem olvasok ilyen jellegű újságokat. Ami érdekel, arra ott az internet. 
Mire ő: De csak eljutnak Önhöz ezek a dolgok?
Én: Nem, mert nem engedem be őket a tudatomba. Ha megtalál egy-egy ilyen hír, azt nyugtázom, hogy igen, ez van. Ez a dolog tőlem független, nem tudok mit kezdeni mások problémájával. A legtöbb, amit tehetek, hogy szeretetet, fényt és áldást küldök feléjük. 

Odaadott nekem egy kis könyvecskét, hogy elolvasnám-e? 
Hát persze. Szívesen fogadom, ha szívesen adja - mosolyom megnyugtatta. 
Még a buszon, ott mellette belelapoztam, és hol nyílt ki a füzetecske?

„Boldogok, akiknek szívében szeretet lakozik, és ezt másokkal is megosztja.
Mert a szeretet az egyetlen dolog a Földön, mely képes megszűntetni a háborúkat, a szegénységet, és éhínséget.”

Megmutattam neki ezt a pár sort, és ő csak nézett rám csodálkozó tekintettel, majd a szeme megtelt könnyel. Megfogtam a kezét, és bátorítóan néztem rá. Lelkünk ott, akkor a tekintetünkben találkozott. 

Mikor leszálltam, csak annyit mondott: 

„Köszönöm, hogy ma találkozhattam Önnel, és köszönöm azt a tanítást, amit adott nekem.”


Hálásan gondolok rá ma is, mert ő is megtanított engem valamire: Az ember hite nem a vallásán, és nem is a neveltetésén múlik. Hanem azon, mit ad másoknak. És mi mást adhatnék, ha nem szeretetet? Ez az egyetlen dolog, mely hatványozottan szaporodik. Minél többet adsz, annál többed van belőle. 


Nyisd hát meg Te is a szívedet, nyiss mások felé, és adj szeretetet.


2013. február 19., Faragó Éva