Anyai várakozás
Szemerkél az eső odakint,
a könnyű őszi eső.
Mit hoz magával vajon?
Talán az új élet magvait.
Az új életet, melyre ráesik,
télen hóval takargatja,
s tavasszal az ég sugara
bontogatja, kinyillatja.
Virágba borul majd a rét,
s a fák a kertben odakint.
Mosolyog az emberek arca,
mert a virág felvidít.
Lehullanak ősszel az almák,
s télen ránk mosolyognak,
a karácsonyfa alatt a tálban
vígan piroslanak.
Piroslanak, mint az arcok,
melyek hógolyóztak az imént,
óriási hócsaták közt
hóembert épít a kis kéz.
A kis kéz, mely később
házakat emel majd,
magasra törő kéménnyel,
melyre a gólya fészket rak.
De addig sok eső lehull még,
s hol van még a kisember.
Éveket várhatok még
míg bekopog majd egyszer.
Azt mondja majd: Mami nézd!
S én figyelem teljes lényemmel,
nézem mit csinál
két ügyes kezével.
Esik az eső, csepereg,
s talán egyszer megered.
megöntözi magvamat,
hogy kinyíljon szívem alatt.
Faragó Éva, Szösszenetek l998. szeptember 27.