Csak egy kép

Néha átszínezzük a dolgokat,

Olykor újraírjuk a megírt lapokat,

Krikszkrasszokat rajzolunk újfent

Szíven, lelken, emlékekben.

Azon tűnődünk, mi lett volna, ha...?

S agyunk máris álmodik tova.

Ahelyett, hogy azt kérdeznénk:

Mi más is lehetséges még?

Az a sok paca mind emlék,

mind egy-egy vetítés,

Igaz vagy hamis, már mindegy.

Nem a múltban, a Jelen-Lét-ben élek.

Milyen színnel, árnyalattal, formával

Festem újra előttem járó utamat?

Mit kedves emlékként visz magával

A szív és a lélekelme tudat alatt.

Most jelenik meg a jövő képe,

Előttem a vászon fehérsége.

Színes tintával festek éppen,

Álmokat szövő jövőképen.

A szív csarnoka egyre tágul,

Lélekszem látással társul.

Álom és valóság összemosódik,

A jövő a jelenben kezdődik.

Több pacának nincsen hely,

Sem átrajzolt határvonalnak.

Úgy kell festeni a jelenben,

Hogy ne átfirkálni kelljen.

Színes képet álmodok, illatokat,

Madárcsicsergést, utazásokat.

Összeolvadást, mosolyokat,

Igaz megnyilvánulásokat.

Az élet fehér vásznát színesre festem,

Táncoló vonalak mentén engedem

Lelkem szárnyaló utazását, mely

A jövőt írja a Most-ban, a Jelenben.

Faragó Éva - Szösszenetek, 2019.07.11.